„Át tudjak változni sárkánnyá, annál nincs menőbb dolog a világon…” – Interjú Horváth Szerváccal, a Kámfor Zenés Bábszínház alapítójával

A Kámfor Zenés Bábszínház története egyszerre meseszerű és nagyon is földközeli: kartondobozból indult, barátokkal, kézműves bábokkal, ma pedig már egy több mint tízfős alkotóközösség viszi színpadra a sajátos, zenés, interaktív előadásokat. Horváth Szervác alapítóval beszélgettünk a gyerekkori kezdetekről, improvizációról, sárkányokról, és arról, miért kell néha egy pókember sapkás kisfiút fává változtatni.

Gyerekkori játékból színház

A Kámfor Zenés Bábszínház indulása is egy fesztiválhoz kapcsolódik, még gyermekkorotokból. Mesélnél erről?

Nagyon szerencsés helyre születtem: anyukám kerámiából manófigurákat készít, így már egészen kicsiként jártunk fesztiválokra, vásárokra. Engem mindig bátorítottak, hogy próbáljam ki magam, például árulhattam a saját dolgaimat egy kartondobozról a standjuk mellett.

Egy ilyen vásárban találkoztam egy csapattal, akik marionett bábokat hoztak. Kaptam is tőlük párat, aztán otthon, az apukámtól kapott hatalmas kartondobozokból készítettünk a barátaimmal egy kis bábszínházat. Aztán elkezdtünk mesélni a marionett bábokkal.

Ez odáig fajult, hogy egyre több bábot kaptam rokonoktól, aztán a barátaim közül többen zenével egészítették ki a bábszínházat, így szépen összeállt az első kis társulat. Magyar népmeséket dolgoztunk fel, amiket Peti barátom dobbal, furulyával kísért, Ábel pedig, a “néma” kolléga segített a bábokkal.

Hat-hét évesek voltunk, amikor megvolt az első nyilvános fellépésünk a Só című mesével, ami a mostani A sárkány és az ördög című előadásunk elején is szerepel. Már ekkor megfogadtuk Ábel barátom pszichológus apukájának tanácsát, miszerint az előadás végén a felnőttek szemébe kell nézni, és elmondani, hogy a bábszínház fejlesztésére gyűjtünk. Az így összegyűjtött pénzből aztán megvettük Kapolcson az összes kürtőskalácsot!

Ez a lelkesedés végig kitartott, egyenes út vezetett a mostani bábszínházhoz?

Nem teljesen. Tíz-tizenkét évesen ciki lett. Jöttek a lányok, a bábok meg felkerültek a padlás egyik zugába. Közben csináltam sok mindent: voltam díszítőfestő, tanultam szobrászatot, közben folyamatosan ott volt az életemben az aikido,még dozsót is nyitottam.

Aztán egy este a Duna-parton ültünk Peti barátommal, és azon gondolkodtunk, mit kezdjünk az életünkkel. Nem akartunk poharat szedni éjszaka, úgyhogy azt mondtuk: csináljunk újra bábszínházat!

Innentől már nagyon is tudatos építkezés következett. Nagyon nagy szerencsém van, mert anyukámék révén nagyon érdekes embereket ismerek, nagyon sok támogató “idősebb” ember van az életemben, akik segítettek az induláskor.

Egy egész nyarat dolgoztunk az első darabunkon. Díszleteket terveztünk és készítettünk, megalkottuk a sárkány bábját, zenét raktunk össze. Volt egy nagyon konkrét korlátunk, ami rányomta minden alkotó folyamatra a bélyegét: mindennek be kellett férnie egy háromajtós Toyota Yarisba, zenészekkel, hangosítással együtt. 2019 decemberében lett meg a bemutató.

Egyre nagyobb társulat

Ma már jóval többen vagytok, igaz? Kikből áll a társulat és kinek mi a feladata a csapaton belül?

Igen, mostanra egy elég nagy rendszerré nőttük ki magunkat. Van hat-nyolc zenészünk, rajtam kívül még két mesélőnk, menedzser, marketinges, grafikus. Tizenegynéhányan dolgozunk a teljes projekten. A zenészek például mind más hangulatot hoznak. Ugyanaz az előadás teljesen más élmény zongorával, gitárral vagy elektronikával.

Na és honnan, hogyan jött a bábszínház neve?

Sokat gondolkodtunk rajta, lehetett volna bármi kedves. De nem akartunk ilyen napocska, katica vonalat, mert az előadásaink sem ilyenek. Komolyabb, felnőtteknek is szóló rétegeik vannak a darabjainknak.

Emlékszem arra a konkrét pillanatra, amikor a név megszületett. A díszletet csiszoltuk, por szállt a levegőben, megcsillant rajta a napfény, és kimondtuk: Kámfor! Kámfor Bábszínház. Petivel azonnal tudtuk, hogy ez lesz a megfelelő név.

Hogyan választjátok ki a történeteket? Hogyan dől el, hogy melyik mesékből lesz nálatok darab?

Sokáig magyar népmesékből indultunk, főleg gyerekkori kedvencekből. Ez nem könnyű feladat, rajtunk kívül nem is csinálja sok bábszínház, mert a magyar népmesék sokszereplős mesék.

De nem állunk meg itt! Nálunk minden darab úgy néz ki, hogy az első 7–10 perc az eredeti mese, aztán ennek a végén megbeszéljük a tanulságokat, aztán pedig 20-25 percben folytatjuk a népmesét a saját kiegészítő történetünkkel. Például a Kacor király találkozik egy kalózzal, együtt hajóra szállnak és világ körüli útra indulnak. Vagy a csillagszemű juhász átveszi a birodalmaz, és királyként azzal szembesül, hogy sárgulnak a rétek, apadnak a patakok. És miközben igyekszik megoldani a környezeti problémákat, találkozik egy űrkutatóval, és így végül űrhajós történet lesz belőle.

Amikor leszakad az ördög lába

Előfordult már, hogy egy báb úgymond megmakacsolta magát, és teljesen más irányba vitte az előadást, mint amit elterveztél? Mennyire van jelen az improvizáció nálatok?

Ezek abszolút mindig mozgó, mindig változó történetek. Van az úgy, hogy egy kis baj történik, például leszakad az Ördög lába! Ilyenkor ezt valahogy be kell építeni a mesébe, például váratlanul megbotlik, beüti a térdét, és onnantól sántít a karakter. Hogyha ezt időben észreveszem és jó helyen építem be, akkor az végig egy nagyon jó poén lehet, ami segíti a kapcsolódást a gyerekekkel!

Ugyanígy előfordulhat, hogy ha egy gyerek bekiabál valamit, akkor abból jelenet lesz. Az biztos, hogy soha nincs két ugyanolyan előadás.

A zene kulcsszerepet játszik az előadásokban. Hogyan fonódnak a kiválasztott és továbbgondolt mesék köré a dalok, a zenei részek?

Szerencsére sok nagyon tehetséges zenész van a csapatban, így minden meséhez írunk egy főcímdalt ami aztán a darab során többször is felcsendül. Emellett rengeteg zenei utalás van nálunk, senki ne lepődjön meg, ha megszólal egy AC/DC dallam, meghallja a Keresztapa taktusait, vagy felbukkannak népdalok. De akár ezek keveréke is előfordul.

Ebben benne van egy kis kedveskedés az apukáknak is, ahogy mondani szoktam. De az a legfontosabb, hogy ne legyen didaktikus. Inkább hangulatokat villantunk fel, amik aztán átalakulnak, átalakulhatnak.

Vándoréletet éltek a bábszínházzal, és nemcsak hazánkat jártátok már be, de külföldön is volt fellépésetek. Hogyan tudtátok áthidalni a nyelvi és kulturális különbségeket?  Milyen tapasztalat volt?

Jellemzően a határon túli magyar közösségek hívnak minket, így ott nem adódnak nyelvi nehézségek. Az eddigi legnagyobb kalandunk egy indiai turné volt: a Liszt Intézet szervezésében Új-Delhiben vettünk részt egy tizennégy állomásos körúton. Igazi őrültek háza volt, hiszen díszleteket nem is vittünk ki magunkkal, mindent a helyszínen, nulláról kellett megépítenünk alig két hét alatt. Indiában persze semmi sem magától értetődő! Ha kértem egy dekopírfűrészt vagy hangszereket próbáltam szerezni, az napokig tartó tortúrának bizonyult.

A legnagyobb kihívást mégis a nyelv jelentette. Itthon könnyelműen rábólintottam, hogy majd angolul adjuk elő a darabot, de kint döbbentem rá, hogy egy bonyolult nyelvezetű magyar népmesét nem is olyan egyszerű fejből lefordítani. Hiába írattuk le a szöveget, két nappal az előadás előtt semmit nem tudtam belőle megjegyezni.

Végül a saját, olykor botladozó angolomon szólaltam meg, amiből rengeteg vicces helyzet adódott: folyton kevertem a sárkányt, az ördögöt, a herceget és a hercegnőt. A közönség viszont imádta a produkciót; volt, hogy a második sorban ülő kislány jelentkezett, és kedvesen kijavította a kiejtésemet.

A siker elképesztő volt. Olyan csarnokokban játszottunk, ahol egyszerre több mint ezren figyelték az összetákolt díszleteinket. Amikor egy sárkánnyal berepültem a gyerekek közé, és elmondtam, hogy aki megsimogatja, annak szerencséje lesz, elszabadult a káosz. Az gyerekek annyira fellelkesedtek, hogy szinte egymáson tapostak a sárkányért. Végül a jól megtermett zongorista barátomnak kellett a grabancomnál fogva kimentenie a tömegből, miközben a tanárnők döbbent arccal nézték, hogy mi történik.

Ez életre szóló élmény lehetett. Terveztek még hasonló külföldi kalandokat?

Nagyon szívesen vágnék bele újra. Már felvettem a kapcsolatot külföldi magyar közösségekkel és a Liszt Intézetekkel is. Elsősorban magyar nyelven vinném tovább a népmeséinket, de ha egy párizsi vagy New York-i turné múlna rajta, akkor ígérem, az angol szövegre is alaposabban rákészülök majd.

Marvelt csinálni a gyerekeknek

Mit gondolsz, a mai digitális világban mi az a „titkos fegyver”, amit csak a bábjáték tud nyújtani egy gyereknek, és amit egyetlen okoseszköz sem tud pótolni?

Szerintem ez nemcsak a bábjáték sajátja, hanem minden olyan alkotó folyamaté, aminek a végén valami kézzelfogható születik. A kislányomon is látom, hogy bár a képernyő is képes beszippantani, egészen másfajta koncentrációt igényel egy offline tevékenység. Amikor közösen festünk, vagy kartonpapírból fagyizót építünk, az egy tapintható, átlátható és értelmezhető világot teremt. A bábjáték valahol a film és a játék kombinációja, interaktív mese, amiben ott van az apuka, az anyuka, a gyerek és a színpadon a „bolond bácsi” meg a másik, a gitárjával. Ez egy olyan élő élmény, amivel az okoseszközök nem tudnak versenyre kelni, így emiatt a műfaj miatt, a mesterséges intelligencia korában is, teljesen nyugodt vagyok.

Egyébként érzitek a digitalizáció hatását a nézőközönségen? Kellett alakítanotok a bábszínházi formátumon, hogy a képernyőkhöz szokott gyerekek ingerküszöbét is elérjétek?

Igen, abszolút kellett. Az elején még viccesen azt is mondogattuk, hogy Marvelt csinálunk. Azaz rengeteg információval töltjük fel az előadásokat, és nagyon figyelünk a dinamikára. Pontosan felépített íve van a daraboknak. Tudjuk, mikor kell felpörgetni a gyerekeket, és mikor kell visszacsendesíteni az egészet.

Mindig beépítünk interaktív részeket, a nyelvezettel pedig külön játszunk. Nem félek használni a gazdagabb szókincset sem. Ha például azt mondom, a sárkány teátrálisan oda avászkodott a tűzhöz, és a gyerekek csak néznek, viccesen rámutatok egy apukára, hogy majd ő elmagyarázza. Ez a fajta élő, humoros interakció és a sok zene modernizálja a műfajt.

Mennyire változik a figyelem attól függően, hogy milyen háttérrel érkeznek a gyerekek?

Nagyon nagy különbségek vannak. Korábban sokat jártunk Waldorf-iskolákba, ahol a gyerekek többsége otthon sem néz tévét. Ott egészen más atmoszférát lehet teremteni, mélyebb és tartósabb a figyelem. Ezzel szemben egy budapesti nagy rendezvényen vagy egy lakótelepi programon látni a gyerekeken, hogy tableteznek és telefonoznak, pókemberes pólóban feszítenek és sokkal mozgékonyabbak. Ma már kifejezetten keresem az ilyen gyerekeket a nézőtéren, és tudatosan építem be őket a darabba, mert tudom, hogy belőlük lesznek a legaktívabb partnereim az előadás során és ha ezt nem teszem előbb utóbb középen fog forgolódva ácsorogni.

Ha választhatnál egyetlen mesebeli tulajdonságot a bábjaidtól, amit a civil életedben is hasznosíthatnál, mi lenne az, és miért pont az?

Ez nem is kérdés: egyértelműen a sárkánnyá alakulás képességét választanám. Hát ennél nincs menőbb dolog a világon! Csodálatos lenne csak úgy felrepülni, és ott teremni, ahol csak akarok. Ráadásul a hátamra vehetnék másokat is, és együtt repülhetnénk tovább. Szóval, ha lehetne egy kívánságom, ez lenne az!

Még egy utolsó kérdés: mit üzensz azoknak, akik készülnek a Generali Gyerek Szigeten az előadásotokra?

Bátran üljenek be az első sorba, mert akkor fognak a történet közepébe csöppenni! Bátor szívű felnőttekre és gyerekekre számítunk, mert szükségünk lesz rájuk a színpadon!

Miről szól a cikk?

Ez a cikk a Kámfor Zenés Bábszínház kulisszái mögé kalauzolja az olvasót az alapító, Horváth Szervác segítségével. Az összefoglaló az alábbi témákat érinti:

• A kezdetek: Hogyan vált egy kartondobozos gyermekkori játék és a marionett bábok iránti rajongás hivatásos társulattá.
• Alkotói folyamat: Miért fontos a népmesék sajátos, modern továbbgondolása (pl. űrhajós vagy környezetvédelmi szálakkal).
• Interaktivitás: Miért elengedhetetlen a gyerekek és a felnőttek aktív bevonása, és hogyan válik egy technikai baki (pl. egy báb sérülése) a darab részévé.
• Zeneiség: Hogyan keverednek a népdalok az AC/DC vagy a Keresztapa dallamaival a darabok során.
• Nemzetközi kaland: Egy humoros és tanulságos indiai turné emlékei, ahol a nyelvi nehézségek ellenére is zajos sikert arattak.
• Digitális kor vs. bábszínház: Miért tudja a bábjáték felvenni a versenyt a tabletekkel a dinamikus, „Marvel-stílusú” építkezésnek köszönhetően.
• Generali Gyerek Sziget: Kedvcsináló az idei interaktív űrhajós előadáshoz, ahol aszteroida-mezővé változhat a közönség.