Így kelt életre a bükki mese: Trillamanó és a varázseszközök titka

Húsz év utcazenélés és fesztiválozás után egy bükki nagymama meséje indította el azt a folyamatot, amely a szabad, improvizatív játékot tudatos színházi keretbe foglalta. De hogyan képes Trillamanó, a közkedvelt erdei lény ma is kiszakítani a gyerekeket a digitális ingerek világából, és miért pont a szorongó kicsikből válnak a leglelkesebb manózenészek? És hogyan képes a fakanálvonós varázshegedű ott is kaput nyitni, ahol a szavak már csődöt mondanak? Zathureczky Györggyel beszélgettünk!

Emlékszel rá, hogy mi volt az a konkrét pillanat vagy találkozás, amikor úgy érezted, hogy a szabadon áramló játékot egy tudatos, színházi keretbe kell foglalnod?

Zathureczky György: Amikor a játékom, a manó karakterem és manó beszédem ihletett meg egy nagymamát, hogy mesét írjon ebből az unokáinak. Kezdőlökésnek talán ezt tekinthetjük. A tudatos színházi keretet pedig az igényelte, hogy a rendezvényszervezőknek küldeni kell valamit, ami tájékoztatja őket, hogy képbe kerüljenek.

Ehhez időbeli hosszúság, térbeli elhelyezés, adatok, költségvetés, vállalkozás,  történet, pedagógiai, pszichológiai érték, stb szükséges. Én pedig azt akartam, hogy minél több emberhez jusson el az a varázs, amit játszom, játszunk társaimmal, hát ehhez kellett a tudatos keret.

A „szájban rejtőző trilla” egyfajta láthatatlan varázseszköz, de hogyan hat ez a titokzatosság a mai, digitális ingerekhez szokott gyerekekre, akik mindent rögtön meg akarnak fejteni?

Csak egy páran kérdezik ezt meg a gyerekek közül. Én pedig néha visszakérdezek, hogy biztos érdekel a valóság? Nem jobb inkább a mesében élni? Legalább itt a fesztiválon, a Gyerek Szigeten? Nem jó gyereknek lenni?

Szerintem nemcsak a digitális ingerek miatt akarják tudni az “igazságot”, hanem akár a  családi dinamika jellegzetessége miatt is. Például előfordulhat, hogy a gyerek már most felnőtt szerepbe került valamiért. Ez mindig nehéz ügy!

Meséből valóság: egy bükki kézirat és a Trillamanó-varázslat titkai

Sokszor szóba kerül nálad egy bükki nagymama meséje, mint alapmű. Mesélnél erről egy kicsit?

Ez ugye, nem a mi családunkból induló történet. Ám mivel én ihlettem a főhőst, az unokákon kívül én is megkaptam, és most is őrzöm a mese kéziratát. A mesedarabunknak ez a történet egy nagyon, nagyon aranyos, de csak kicsike része. Például a mesélő vándorlegény, Erdőjáró Varga Csongor alakja egyáltalán nincs benne a néni meséjében, plusz sok-sok poént adtunk hozzá az eredeti történethez!

Fantasztikus élmény, hogy a nénivel találkoztam is és nagyon megtaláltuk a közös hangot, mert mindketten fontosnak tartjuk a család, a közösség szerepét, valamint a nyitott, szeretetteljes, elfogadó légkört. Ezeknek megvalósításához pedig a legjobb eszköz maga a művészet, beleértve a mesét, irodalmat, színházat, vagy épp a zenét, táncot és a képzőművészet is.

Az utcai komikus lét egyik legnagyobb kihívása a váratlan helyzetek kezelése. Mi volt a legkülönösebb vagy legmeghatóbb interakció, amit egy néző kezdeményezett a Meseverkli használata közben?

Nagyon jól látod! Az utca azért is fontos nekem, mert ott lehetőség van megható, különös helyzetek átélésére. Nagyon különös és egyben megható helyzet volt, mikor síró kutyust utánoztam, mire egy spániel odajött, és átölelte a lábam. Nem tudtam megkérdezni a pontos okát ennek tőle, de megható volt. Van egy másik nagy hódolóm is, ő is kutyus, akinek rajongását a Youtube őrzi is! Ezúton is nagyon köszönöm a gazdájának, hogy ezt megörökítette.

Persze emberekkel is volt részem megható, humoros pillanatokban. Egyszer például egy öltönyös, magas, sportos férfi jött oda hozzám és megkérdezte, mivel adom ki a hangokat. Előtte már többször elment előttem, de valószínűleg addig nem volt bátorsága megszólítani. Megmutattam neki a trillát, elmagyaráztam a működését, jó hosszan, alaposan, részletesen. Nézett rám egy darabig, majd azt mondta: “Jó, jó, értem. De hol van az elem?”

Kapocs a természethez: fakanálvonó és a szorongást oldó zene

Trillamanó figurája látszólag egy bohókás erdei lény, de valójában a természet követe. Mennyire érzed missziódnak, hogy a mai városi gyerekeknek megtanítsd az erdő csendjének és hangjainak tiszteletét a humoron keresztül?

Nekem a természet a szabadság szimbóluma! És nem szeretem, ha ezt valaki telekiabálja, teleszemeteli vagy bántja. Védem ezt a szabadságot. Humorral, játékkal védem, és kérem a tiszteletét!

A „prittyen-prüttyöm” hangszerek és a konyhai eszközökből verbuvált manózenekar is a közösségi élményre épít. Volt olyan eset, amikor egy abszolút botfülűnek hitt résztvevőben éppen nálad szakadt át a gát, és vált belőle lelkes zenész?

Van egy varázshegedűm, ami valójában egy húr nélküli, hegedű kinézetű fatál. Ennek a vonója is csak egy fakanál. Ám amikor előveszem, ennek a játékos, humoros használata megengedi a közönségnek, hogy bármilyen hangot kiadó eszközzel beszálljon a produkcióba. Ha ott állnék egy valódi hegedűvel, ez nem hiszem, hogy ennyire magától értetődően, hívogatóan megvalósulna!

Persze ebben a klasszikus értelemben nem is tudok én sem zenélni. Viszont nálam a zene a hangok kiadásánál kezdődik! Ezért csinálom ezt így, ezért zenélek így. Elárulom, hogy általában a visszafogott, szorongó, különc gyerekek – vagy akár felnőttek -, lesznek a leginkább lelkes zenészeink, manó zenekarunk tagjai!

Amikor a zene szavak nélkül is beszél

Az otthonodnak tekinted a természetet. Hogyan tudod ezt az erdei szabadságot és jó értelemben vett „vadságot” átmenteni a Hajógyári-sziget nyüzsgő, fesztiváli környezetébe, ahol ezer más inger éri a látogatókat? 

A segítség maga a manó szerep , a játék, a fantázia, és az, hogy a közönség, a látogatók együtt játszanak velünk. Nem is beszélve arról, hogy a Hajógyári-szigeten is sok-sok árnyat adó fa, bokor van. A fesztivál ideje alatt pedig az egész Gyerek Sziget egy hatalmas játékká változik, amiben te is könnyen azzá válhatsz, amivé csak szeretnél.

A varázshegedű és a különleges sípok hangja sokszor szavak nélkül beszél. Tapasztaltad már azt, hogy a zene és a hangutánzás olyan gyerekeknél is kaput nyit, akik nehezebben kapcsolódnak a verbális mesékhez?

A barátaim között van egy anyuka, akinek a gyermeke nem kapcsolódott verbálisan másokhoz. Elmondása szerint a gyermeke hosszú időn át játszott otthon a saját varázshegedűjével. Ez pedig segítette őt abban is, hogy megnyíljon mások felé.

Egyébként többször léptünk már fel értelmi fogyatékossággal, vagy szociális hátránnyal élők intézményeiben, ahol fantasztikus, megható, kötődést éreztem, éreztünk, éltünk át.

Mit gondolsz, mi az a legfontosabb „útravaló”, amit egy gyerek hazavisz a zsebében egy Trillamanó-előadás után, amit talán el sem tud mondani a szüleinek, csak érzi, hogy mostantól az övé?

Az, hogy van egy kis zeg-zuga, egy kuckója, ami csak az övé!

Miről szól a cikk?

• A színházi keretek születése: Az interjú bemutatja, hogyan alakult át a szabad utcazenélés tudatos produkcióvá, miután egy bükki nagymama mesét írt Trillamanó karakteréből.
• A digitális világ ellenszere: Hogyan segít a mese és a játék a mai gyerekeknek megőrizni a gyerekkor varázsát a mindent megfejteni akaró, digitális ingerekkel teli mindennapokban?
• Különleges és humoros interakciók: Megismerhetjük a Meseverkli legemlékezetesebb pillanatait, a lábat átölelő spánieltől kezdve a technikai részleteket, és a „rejtett elemet” kereső felnőtt nézőig.
• Közösségépítés és misszió: Trillamanó célja a természet tiszteletének átadása, valamint az, hogy a konyhai eszközökből álló manózenekarral feloldja a szorongó vagy különc gyerekek gátlásait.
• Kapcsolódás szavak nélkül: Az interjú rávilágít, hogy a hangutánzás és a fakanálvonós varázshegedű a verbálisan nehezebben megnyíló, valamint a sérült vagy szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekhez is utat talál.