„Ez a sziget csak addig létezik, amíg valaki tovább meséli a történetét!” – Közös kalandra és interaktív mesealkotásra hívunk!

Vajon mi történik akkor, ha több száz gyermeki fantázia találkozik egy óriási, fehér felületen a Hajógyári-szigeten? Hogyan válik egyetlen vonásból beszélő fa, egy kósza gondolatból pedig akár titkos vízalatti birodalom? Czirják Erika meseíró, a „Hajógyári-sziget meséje” projekt megálmodója hisz abban, hogy minden gyermekben ott lakik egy szupersztár alkotó, akinek csak térre és figyelemre van szüksége.

Ebben a különleges projektben a gyerekek nem csupán nézői a varázslatnak. Ők maguk a varázslók! Erika mesélt nekünk arról, miért fontos egy ilyen projektben az irányítás elengedése, hogyan fér meg egymás mellett a robot és a tündér, és miért lesz ez a közösségi élmény meghatározó minden kis résztvevő számára a 2026-os Generali Gyerek Szigeten.

Amikor a gyerekek írják a szabályokat

Generali Gyerek Sziget: Minden nagy kaland elindul valahonnan. Fel tudod idézni azt a konkrét pillanatot, amikor megfogalmazódott benned a „Hajógyári-sziget meséje” gondolata? Mi volt az az alapvető hiányérzet vagy inspiráció, ami miatt úgy érezted, szüksége van a gyerekeknek egy ilyen közösségi alkotófolyamatra? 

Czirják Erika: A gondolat akkor állt össze bennem, amikor azt láttam, milyen intenzíven és bátran mesélnek a gyerekek, ha valóban teret kapnak hozzá. Meseíróként mindig a formabontó, közös alkotás érdekelt, ezért rögtön megláttam a lehetőséget abban, hogy itt ne csak hallgatói, hanem alakítói is legyenek a történetnek. A „Hajógyári-sziget meséje” során a gyerekek nem követik a mesét, hanem létrehozzák.

A „Hajógyári-sziget meséje” egy folyamatosan pulzáló, organikus alkotás lesz a Generali Gyerek Sziget ideje alatt. Szerinted mennyire lesz majd nehéz, elengedni az irányítást, és hagyni, hogy a gyerekek olykor teljesen váratlan, talán a klasszikus meseszövéstől távol álló irányba vigyék a történetet?

Az irányítás elengedése nem nehézség, hanem a program lényege, még ha ez néha kaotikusnak is tűnik. A gyerekek váratlan ötletei pont azok az elemek, amik életet visznek a történetbe. A kihívás az, hogy ezt a szabadságot úgy tartsuk keretben, hogy közben ne öljük meg a spontaneitást.

A módszertan, ami az interaktív mesealkotás motorja

Mi a titka annak a módszertannak, amely képes összefogni több száz különböző gyermeki fantáziát egyetlen koherens történetben? A közösségi alkotás folyamata során hogyan lehet egyensúlyt tartani az egyéni ötletek és a csoportos dinamika között?

Nincs varázsmódszer, csak egy jól tartott keret: minden új ötletnek kapcsolódnia kell valami már meglévő elemhez, különben szétesik az egész. A koherenciát az élő narráció adja, ami folyamatosan összefűzi a gyerekek gondolatait. Az egyensúly ott dől el, hogy nem minden ötlet kerül be automatikusan, hanem finoman irányítva olyanok maradnak meg, amelyek építik a közös történetet.

A vizualitás és a narratíva nálad kéz a kézben jár. Tapasztalataid alapján melyik az a pont, amikor a gyerekeknél a rajz már nem lesz elég, és szükségük lesz a kimondott szóra, vagy épp fordítva?

A rajz addig működik, amíg a gyerek fejében még képben létezik az ötlet, de amikor történetté akar válni, szüksége lesz a kimondott szóra. Fordítva pedig akkor fordulnak a papírhoz, amikor valamit nem tudnak pontosan megfogalmazni, de látják maguk előtt. A kettő folyamatosan átadja a szerepet egymásnak, attól függően, hogy az adott gondolat inkább kép vagy inkább történés.

A drop-in rendszer miatt a gyerekek csak perceket töltenek majd az alkotással. Hogyan lehet ennyi idő alatt elérni náluk azt a mély bevonódást, amitől úgy érzik majd, hogy az a pár vonás vagy mondat valóban az övék, és nem csak egy gyors feladat a sok közül? És milyen hosszú távú hatása lehet egy ilyen rövid, de intenzív alkotói folyamatnak a gyerekek önbizalmára vagy a szövegértési készségeikre?

A bevonódás egy azonnali visszacsatolás: a gyerek rögtön látja és hallja, hogy amit hozzáadott, az beépül a történetbe. Ettől nem feladatnak éli meg, hanem saját alkotásnak, még akkor is, ha csak pár percet tölt ott. Hosszú távon ez azt erősíti, hogy számít a hangja, és természetessé válik számára a történetalkotás és a szöveghez való aktív viszony.

Gyermeki szimbólumok az interaktív mesealkotás folyamatában

Hogyan tudjátok elérni, hogy a történet fonala soha ne szakadjon meg, miközben az alkotók folyamatosan váltják egymást? És ti magatok hogyan készültök fel arra a hatalmas információtömegre és kreatív energiára, ami a három nap alatt rátok zúdul?

A történet folytonosságát a facilitátor tartja kézben, aki élőben szövi össze az új elemeket a meglévőkkel. Kell egy világos „gerinc”, amihez minden új ötlet kapcsolódik, különben az egész szétesik ötletkupaccá. Mi pedig nem improvizálunk vakon: előre felkészülünk mintázatokkal, kapaszkodókkal és mentális struktúrával.

Hogyan épül fel fizikailag az a nagy méretű felület, amelyen a történetek testet öltenek a három nap alatt? A rajz, az írás és a szóbeliség hármasából melyik az, amelyik leginkább megnyitja a kicsik képzeletét?

A felület egy modulárisan bővíthető, nagyméretű vizuális tér, ahol a rajzok, kulcsszavak és narratív elemek egymás mellé és egymásra rétegződve építik a történetet. A három forma közül a rajz nyitja meg leggyorsabban a képzeletet, mert azonnali és nem igényel nyelvi magabiztosságot. Viszont a szóbeliség az, ami életet ad neki, és történetté emeli azt, ami a papíron még csak töredék.

A meseterápiás és drámapedagógiai háttereddel hogy látod, mi az a visszatérő szimbólum vagy motívum, amit a mai gyerekek ösztönösen beleírnak a képzeletbeli világukba? Mire számítasz, mi fog leggyakrabban megjelenni a Generali Gyerek Sziget óriási mesefelületén?

A gyerekek visszatérően olyan motívumokat hoznak, amelyek az irányításról, a félelemről és a kapcsolódásról szólnak, csak mesei formában. Gyakran jelennek meg különleges képességekkel rendelkező lények, rejtett világok és átalakulások, mert ezekben tudják biztonságosan kipróbálni a saját határaikat. A Gyerek Szigeten ezért valószínűleg beszélő természeti elemek, titkokat rejtő helyszínek és valamilyen „küldetés” fog újra és újra visszatérni.

Ez a mese a ti mesétek lesz!

Gyakran mondjuk, hogy a mese gyógyít és összeköt. Milyen típusú kapcsolódásokra számítasz a gyerekek között? Szerinted képes lesz-e két teljesen ismeretlen gyermek a közös mesealkotás során olyan szinergiába kerülni, ami akár téged is meglephet szakmailag?

A gyerekek között nagyon gyors, spontán kapcsolódások alakulnak ki, mert nem a személyükkel, hanem az ötleteikkel kapcsolódnak egymáshoz. Két teljesen idegen gyerek simán képes egymás gondolatát továbbvinni, és ebből gyakran váratlanul koherens, közös irány születik.  És igen, ez még szakmailag is tud meglepő lenni, mert az a tapasztalat, hogy sokszor bátrabb és szabadabb együttműködést hoznak így össze, mint a felnőttek.

A program során a gyerekek a Gyerek Sziget titkait keltik majd életre. Ha neked kellene egyetlen, eddig még senki által fel nem fedezett titkos helyszínt vagy lényt elrejtened a Hajógyári-sziget mesetérképén, mi lenne az, és miért pont oda tennéd?

Egy olyan helyet rejtenék el, ami elsőre teljesen hétköznapinak tűnik, de valójában átjáró egy másik történetszintbe. Például egy „csendes padot”, ahol ha valaki leül, meghallja az előző gyerekek által kitalált történetek visszhangját. Azért pont ezt, mert láthatatlanul köti össze az alkotókat, és észrevétlenül teszi közösségivé az élményt.

A beszélő fák és a mesebeli hajók mellett tapasztalatod szerint milyen extrém vagy modern elemeket szoktak a történetbe csempészni a mai digitális világban felnövő generációk? Mennyire tükröződnek a mesékben a gyerekek aktuális félelmei vagy éppen a legnagyobb vágyaik?

A mai gyerekek simán behoznak drónokat, robotokat, mesterséges intelligenciát vagy akár videojátékszerű szabályokat a mesébe, teljesen természetesen keverve a klasszikus elemekkel. Ezek mögött nagyon is valós tartalom van: megjelenik a kontroll iránti vágy, a láthatatlanságtól vagy megfigyeltségtől való félelem, illetve az erő és különlegesség iránti igény. A mesék így elég pontos lenyomatai annak, ami a gyerekek fejében zajlik, csak szimbólumokba csomagolva.

Sokszor a szülők is ott állnak majd a háttérben. Ők mennyire tudnak majd – vagy mennyire szabad nekik – bekapcsolódni ebbe a többkezes alkotásba? Mi lesz a stratégiád, ha egy szülő túl erősen akarja formálni a gyermeke meséjét?

A szülők jelenléte természetes, de az alkotás tere egyértelműen a gyerekeké kell, hogy maradjon. Ha egy szülő túlságosan irányítani próbál, akkor finoman, de határozottan vissza kell terelni a gyermekét a saját döntéseihez. A cél nem egy szép történet, hanem az, hogy a gyerek megélje, hogy amit létrehoz, az valóban az övé.

Van rá mód, hogy a szülők a fesztivál után is viszontlássák vagy elolvashassák ezeket az itt született legendákat? És ha a Hajógyári-sziget meséje egyetlen nagy könyv lenne, mi lenne a címe, és szerinted hogyan fejeződne be az utolsó fejezet a harmadik nap végén?

Igen, fontos, hogy a történetek ne tűnjenek el, ezért dokumentáljuk és utólag szeretném majd elérhetővé tenni! Így a szülők visszanézhetik, sőt a gyerekek később újra kapcsolódhatnak a saját történeteikhez. Ez nem csak emlék, hanem megerősítés is, hiszen annak, amit létrehoztak, nyoma marad.

A könyv címe lehetne „Egy történet – ezer hang”. Az utolsó fejezet nem lezárna, hanem nyitva hagyná a világot, mintha a történet csak átmenetileg állt volna meg. A végén pedig az derülne ki, hogy ez a sziget valójában csak addig létezik, amíg valaki tovább meséli a történetét.

Miről szól a „Hajógyári-sziget meséje” interjú?

• Közösségi alkotófolyamat: A cikk bemutatja, hogyan válnak a gyerekek passzív hallgatókból aktív meseírókká és alkotókká egy óriási, közös felület segítségével.
• Az irányítás elengedése: Czirják Erika, meseíró, a program ötletgazdája arról beszél, hogy a projekt lényege a gyermeki fantázia szabadsága, ahol a váratlan ötletek – legyen az sárkány vagy drón -, adják a történet valódi életét.
• Módszertan és koherencia: Az interjúból megtudhatjuk, hogy az élő narráció és a szakmai keretek hogyan fűzik össze a több száz különböző gyermek gondolatait és ötleteit egyetlen kerek történetté.
• Kép és szó kapcsolata: Az interjú kitér arra, hogyan segítik egymást a rajzok és a kimondott szavak a történetmesélés során, és miért a rajz a leggyorsabb kapu a képzelethez.
• Azonnali sikerélmény: A drop-in rendszer lényege, hogy a gyerekek pár perc alatt is mélyen bevonódhatnak, hiszen azonnal láthatják és hallhatják, ahogy a saját ötletük beépül egy nagy közös műbe.
• Modern szimbólumok: Czirják Erika beszél arról is, hogyan keverednek a mai gyerekek meséiben a klasszikus elemek (beszélő fák) a modern technológiával (robotok), és mindez mit árul el a vágyaikról vagy félelmeikről.
• A szülő szerepe: A projekt gazdája tisztázza, hogy az alkotás tere a gyerekeké; a szülők jelenléte fontos, de az irányítást meg kell hagyniuk a kicsiknek.
• Utóélet és dokumentáció: A Generali Gyerek Szigeten született legendák nem tűnnek el, a szervezők dokumentálják őket, hogy később is visszaidézhető legyen valamilyen formában az „Egy történet – ezer hang” élménye.