2025. június 20-22.
Hajógyári-sziget

Rutkai Bori Banda: Zenei varázslat a képzelet birodalmában

2025.05.08

3 perc

A Rutkai Bori Banda igazi színfolt a magyar gyerekzenei palettán, ahol a hagyományos dalok mellett friss, merész és vagány zenei élményt adnak az egész családnak. A zenekar története, műfaji sokszínűsége és Bori különleges előadásmódja teszi igazán egyedivé a produkciókat.

A Ruttkai Bori Banda története 2008-ban kezdődött, amikor a Magyar Rádió felkérte Rutkai Borit és akkori zenekarát, a Specko Jednót, hogy készítsenek zenei kíséretet a Vacka Rádió mesesorozathoz Gaál Zsuzsa verseire. Akkoriban Hébe-Hóba Banda néven működtek, és 2009-ben jelentették meg első gyereklemezüket Vacka dalok címmel a Kossuth Rádió megbízásából. A közönség hamar megkedvelte őket, így már a lemez megjelenése előtt elindultak élő, játékos-interaktív koncerteket adni országszerte.

 

Ruttkai Bori és a banda

2014-ben jelentős változás történt a zenekar életében – új név alatt, immár Rutkai Bori Bandaként adták ki a Sárkányjárgány című könyvet és lemezt, amely Bori saját dalszövegei alapján készült. A Rutkai Bori Banda jelenlegi felállásában Rutkai Bori énekel, Darvas Kristóf zongorázik, Szerető Dániel basszusgitározik, Dudás Zsombor pedig dobol. A zenekar tudatosan kerüli a gügyögő, butított gyerekzenei stílust, dalaikban különféle zenei hatások keverednek: a funkytól kezdve a brazil lüktetéseken át a pörgős népzenei motívumokig, keleti, ázsiai dallamokig és afro ritmusokig. Ez a sokszínűség teszi igazán izgalmassá koncertjeiket.

 

A banda névadója, Rutkai Bori egyszerre énekes, képzőművész, dalszerző, szövegíró és „mesekertész”. Bori számos területen alkot: amikor kikapcsolódásként fest, abból mesekönyv-illusztráció lesz, ha horgol, abból báb – saját kezűleg készített, horgolt bábjaival és színes kellékeivel kelti életre a mesedalokat a koncerteken. Ahogy ő fogalmaz: „Szeretem mesének látni az életet, minden csodájával és nehézségével”.

 

Ruttkai Bori bábbal

Miért olyan különleges a Rutkai Bori Banda?

A Rutkai Bori Banda előadásai többek egyszerű koncerteknél. A saját definíciójuk szerint: „Egyszerre koncert, bábszínház és családi táncolda”. A dalszövegek nyelvi játékokra és humorra építenek a zenei világ pedig bármelyik korosztályt táncra perdíti. A koncerteken a gyerekek és szüleik együtt indulhatnak képzeletbeli utazásra: „Palacsinta vonaton érkezünk Kukutyinba, Sárkányjárgánnyal repülünk a Palánta Planéták közé. Űrcsűrben űrdöngölünk az ufókkal, belecsobbanunk a Laton-Laton Balatonba, szandál szambát járunk a Citrom Cirkuszban, fagyimikrofonba énekelünk a Rizibizi Diszkóban”.

 

A zenekar sikerének titka talán abban rejlik, hogy tisztelettel és szeretettel fordulnak a gyerekek felé. Ahogy Bori egy interjúban elmondta: „Próbálok visszatérni az óvodáskori állapotomhoz, mert jó állapot: nyitott, tiszta, morálisan kikezdhetetlen és kreatív”. Ez a hozzáállás tükröződik a dalaikban és koncertjeikben is. Varázslatos, ahogy a zenekar összekapcsolja a generációkat: a szülők elmondása szerint a gyerekek magukba szívják a dalok szövegeit, és ezek gyakran bekerülnek a családi nyelvhasználatba is. Így válik a Rutkai Bori Banda zenéje a családi élet szerves részévé.

Rutkai Bori Banda

Találkozzunk a Generali Gyerek Szigeten!

Jó hír mindenkinek, hogy a Rutkai Bori Banda idén is fellép a Generali Gyerek Szigeten! A Mesevár című interaktív koncertjüket 2025. június 21-én, szombaton 16:30-kor láthatjátok a Generali Nagyszínpadon. A Hajógyári-szigeten az ingyenes fesztivál 2025. június 20-22. között várja a családokat.

 

Ha szeretnétek egy igazán különleges zenei kalandban részt venni, ahol a képzelet szárnyán utazhattok, miközben táncra perdültök, akkor semmiképp ne hagyjátok ki ezt a koncertet! Látogassatok el ti is a Gyerek Szigetre, és legyetek részesei ennek a varázslatos zenei utazásnak a Rutkai Bori Bandával!