“Annyira jött a zene ezekből a versekből” - Interjú a Pici Szív Tánczenekarról Szabó Attilával

Gyerek Sziget: Hogyan indult a Pici Szív Tánczenekar története? Mi volt az inspiráció mögötte, hogyan születtek meg az első gyerekversek megzenésített változatai? És egyáltalán miért döntöttetek úgy, hogy megzenésítitek ezeket a verseket?

Szabó Attila: Amikor Krisztián méggyakorló néptáncos volt acsongrádi Alföld néptáncegyüttesben, mi (azaz a Csík Zenekar) muzsikáltunk nekik, tényleg sok, úgy 20 évvel ezelőtt. Akkor még nem tudtuk, hogy Krisztián írni fog. Aztán sokkal később találkoztunk egyszer, amikor már az író Grecsó Krisztián volt. Ez úgy hat éve történt, amikor a Csík Zenekar 30 éves lett. Akkor jelent meg Krisztián “30 év napsütés” című könyve, ezért Lévai Balázs kitalálta, hogy mi lenne, ha írnánk közösen egy dalt. A 30 éves Csík Zenekar, a “30 év napsütés” írójával együtt, a 30 éves Csík Zenekar jubileuma alkalmából.

Úgyhogy levonultunk Egerbe, a Bolyki pincészetben leültünk és egy nap alatt megírtuk a teljesen váratlanul “30 év”-nek keresztelt dalt. Csak elővettünk pár témát, lett egy dalkezdemény, ott helyben elkészült a szöveg, csináltunk is gyorsan egy klippet hozzá. Nagyon jó munkakapcsolat alakult ki közöttünk, úgyhogy Krisztián, mivel tudtuk, hogy gitározik, beszállt egy-két projektbe a Csík Zenekarral kapcsolatban – csak aztán közben jött a Covid.

A vírus alatt mi is otthon ücsörögtünk, közben Krisztián apuka lett. És mint minden alkotó művész embert, ez őt is megindította, ekkor kezdett el gyerekverseket írni. Aztán eszébe jutott, hogy én is biztos otthon ülök, mert játszani nem lehet…

Így felhívott, hogy emlékszik, milyen jó volt együtt dolgozni, volna-e kedvem megzenésíteni ezeket a verseket? Hát mondom, figyelj, a legjobbkor szólsz, tökre ráérek! Átküldte a verseket, és ha hiszed, ha nem, ahogy rögtön elkezdtem olvasni őket, egy délután vagy öt dalt meg is csináltam. Annyira adta magát ez a dolog, annyira jött a zene ezekből a sorokból, hogy két-három nap alatt kész volt egy komplett lemezanyag!

Gyerek Sziget: A mai napig ennyire egyszerűen megy a közös munka? Vagy vannak benne azért kihívások?

Szabó Attila: Most megint küldött át Krisztián pár verset. Az elsőt elolvastam és már rögtön meg is csináltam. Érdekes, hogy így megy ez. De tényleg jött megint egyből a dallam, és már írtam is hozzá a zenét. Ez zseniális azért.

Gyerek Sziget: Amikor kész van egy új szerzemény, akkor azt tesztelitek a saját gyerekeitekkel?

Szabó Attila: Az enyémeken már nem: a lányom 21 éves egyetemista, a fiam is már 17 éves lesz. De a közönségen, rajtuk lehet. Minden puding próbája az evés! Ha eljátsszuk a gyerekeknek, akkor ők kimondják a végső igazságot. De vannak visszajáró látogatók a koncertekre, úgyhogy ez azt jelenti, hogy szeretik.

Gyerek Sziget: Miért a gyerekek? Miért az ő szórakoztatásuk, a belőlük álló közönség áll a fókuszban? Számotokra miért ennyire kiemelkedően fontos a nekik való zenélés?

Szabó Attila: Hát hiszen ők lesznek a felnőtt generáció! Ezért nagyon fontos, hogy az előadások is, valódi hangszereken játszott, élő zenés koncertek legyenek. Belőlük lesz az a fajta törzsközönség, aki reményeink szerint majd igényes, élő zenét fog hallgatni, és ezt az élő zenei kultúrát tovább fogja vinni. Nekünk ez egy nagyon erőteljes misszió!

Drága Póka Egon volt az, aki annak idején keresztül vitte azt, hogy Kőbányán a rendezvényeken ne lehessen playback, ezért önkormányzati pénzből nem lehetett ilyen produkciókat finanszírozni. Nekem ez nagyon szimpatikus: tegyünk az élő zenéért, ha más nem, akkor ilyen eszközökkel.

És szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekekkel is megszerettessük az élő zenét. Igen, macerás, bele kell állni, össze kell rakni, nem elég bedobni egy CD-t és arra tátogni vagy énekelgetni, de ez egy interakció. A zene az mindig ott, a színpadon kell, hogy megszülessen annak hatására, ahogy a közönséggel kommunikálunk.

Kodály mondta, hogy a tradíciót nem lehet örökölni, azt minden nemzedéknek újra meg kell tanulnia és magáévá kell tennie. Az élő zene szeretetét is meg kell tanítani a fejlődő generációknak. Odajönnek egészen a zenészek közé és el vannak varázsolva a hangszerektől. Egy hangszóró nem fog egy gyereket lenyűgözni , de egy hangszert, ami egy méterre tőle szólal meg, azt imádja. És ez inspirálhatja, esetleg hangszerjátékra ösztönözheti őt – ez egy nagyon nagy varázslat.

Schopenhauer mondta, hogy a zene a legmagasabb rendű művészeti ág, merthogy anyagtól független. Nem kell hozzá vászon, hogy lásd, nem kell hozzá anyag, hogy megfogd, hanem ahol megszólal, az ott van valahogy.

Ez egy csodálatos és misztikus dolog, iszonyatos nagy varázslat amit a gyerekekt éreznek amikor eljönnek koncertre, hogy az kifejezetten nekik szól. Ennek is megvannak azok a részletei, amiket én fontosnak tartok. Például olyan dolgokat csinálunk, amikben erős tonalitás van, hogy érezze a gyerek a hangnemiséget, érezze a szomorúságot, a vidámságot, a moll és a dúr hangnemeket.

Ezért fontos az, hogy milyen az a gyerekeknek írott zene, mert van olyan, aki nem foglalkozik ezzel, és számára nem ez a lényeg benne. Én meg úgy gondolom, hogy a gyerekeknek, főleg ilyen fiatalkorban, 10 év alatt jóval, még kőkeményen lehet a zenei ízlését befolyásolni. És ezt el lehet vinni rossz irányba is természetesen, de hát jó irányba is. És mi így egyszerűen, saját elképzeléseink és belátásunk szerint a legjobb irányba terelgetjük őket ezzel.

Gyerek Sziget: Gondolom, dalszerzés közben ez nem jelenik meg ennyire tudatosan. De ahogy Krisztián játszik a szavakkal, ugyanazt az igényességet jeleníted meg te a zenében. A koncertek során hogyan vonjátok be a gyerekeket? Hogyan építitek be az interakciójukat, részvételüket egy-egy ilyen alkalom során?

Szabó Attila: Persze, vannak gyermekjátékok, tánc, kérdések-feleletek. Úgy van kitalálva a dolog, hogy ne csak passzívan üljenek, hanem ők is szóljanak bele, nyugodtan kérdezzenek, mi is kérdezzük őket, válaszoljanak, kiabáljanak, jöjjenek oda, táncoljanak, játsszanak velünk.

Például a Pici Szív Tánczenekarban és a Csík Zenekarban is éneklő Majorosi Marianna eredetileg óvónő és három fiúgyermek édesanyja, ez a jó értelemben vett tyúkanyóság nagyon benne van. Nagyon profin terelgeti a gyerekeket, akik meg rohannak utána mindig.

Gyerek Sziget: Mi a legnagyobb kihívás egyébként abban, hogy gyerekeknek zenéltek?

Szabó Attila: Az őszinteség. Ha a gyereknek valami nem tetszik, akkor elfordul és elmegy. Valahogy ők rögtön megérzik, hogyha nem szívből jön a dolog. Egy felnőtt koncertközönség máshogy működik, de ha nem igaz, amit csinálsz, azt a gyerek rögtön leveszi. Nem lehet mesterségesen játszani nekik. Tehát nagyon a toppon kell lenni, de ezért nagyon hálásak is.

Gyerek Sziget: És hogy tudjátok bevonni a szülőket? Hiszen nyilván a gyerekeknek zenéltek elsősorban, de ott vannak a szülők is a közönségben.

Szabó Attila: A szülők nagyon-nagyon szeretik. Akiknek kisgyereke van, azok nem először látnak ilyen műsort és nagyon önfeledtek tudnak lenni. És azért van a szülőkre való kikacsintás is, például ki alszik, ki nem.

Egyszer- szerintem picit tévedésből – elhívtak minket egy felnőtt közönség elé. Csak annyi gyerek volt, amennyi véletlenül betévedt a szülőkkel, de ott állt egy teremnyi felnőtt.

Na, akkor most mi csináljunk? Hirtelen Krisztián végtelen profizmussal azt mondta, hogy akkor most mindenki fedezze fel a magában lakó gyermeket! Így ugyanazt tudtuk eljátszani ott a felnőttekkel is, meg lehetett őket táncoltatni, állati jó volt.

Az egyik legjobb bulit sikerült csinálni, imádták a felnőttek is a gyerekműsort. Ez szerintem egy ki nem használt piaci rés. Szerintem ebből lehetne csinálni csapatépítő tréningeket, teljesen jól tudna működni. Hozd ki a belső gyereket – munkahelyeknek! Ott és akkor, ezeken a felnőtteken láttuk, hogy csillogó szemmel énekeltek, tapsoltak, táncoltak.