„A vidámságban van a legtöbb jóság” – Tabudöntögetésről és zenei nevelésről beszélgettünk a Belvárosi Betyárok frontemberével

Hogyan lesz egy unokaöcsnek írt születésnapi ajándékból az ország egyik legkülönlegesebb, legvagányabb családi zenekara? Miként lehet a legkisebbek nyelvén, mégis kendőzetlen őszinteséggel beszélni az élet igazán nehéz kérdéseiről? A Belvárosi Betyárok csapata – Váray László ének, gitár, Szilágyi Balázs szólógitár és Kovács Gábor dob, vokál – fittyet hány a megszokott, bárgyú sémákra! Kőkemény bluest, dögös folkot és olyan többrétegű szövegeket hoznak a színpadra, amik a szülők lelkét is azonnal eltalálják.

Váray Lászlóval, a zenekar frontemberével beszélgettünk a kezdetekről, a Facebookot is megakasztó fapipáról és arról a tiszta energiáról, amit hamarosan mindannyian átélhettek a Generali Gyerek Szigeten!

Az unokaöcs szülinapjától a Gryllus Kiadóig

Minden sikersztori elindul valahonnan, nálatok ez egy baráti felkéréssel kezdődött. Emlékeztek még arra a legelső pillanatra, amikor az óvodai vagy iskolai fellépés után egymásra néztetek, és tudtátok, hogy ez több lesz egy alkalmi formációnál?

Váray László: A történet még ennél is privátabb volt eredetileg: az unokaöcsém születésnapjára írtam az első gyerek-családi dalt. Tét és szándék nélkül született, pusztán szeretetből. Beleírtam a családi karaktereket, az ő közös történeteiket, mindezt persze úgy, hogy kívülről is érthető és szórakoztató legyen.

Ezt a dalt az unokaöcsém megtanulta, és énekelni kezdte az óvodájában. Nemsokára hívtak, hogy már többen ezt éneklik a csoportjában, nem lenne-e kedvem adni egy adventi koncertet? Elvállaltam, de mivel annyira jól szórakoztam az eredeti dal írása közben, hogy eldöntöttem, nem mások gyerekdalait viszem, inkább leültem, és írtam majdnem egy teljes koncertnyi dalt.

Akkor már éreztem, hogy ez nekem nagyon üdítő szórakozás, a könnyűzenei folk-blues műsorom sokszor súlyos témái között ez a minden irányból vidám történet is inspirál. Imádták a műsort!

Ahogy az első koncertet, úgy a következőket sem én szerveztem, hanem elkezdtek az intézmények kézről-kézre adogatni minket. Amikor regionális rendezvényekre kezdtek hívni, már el kellett nevezni magunkat. A következő lépés pedig az volt, hogy a kiadónk, Gryllus Dani bácsi is megneszelte ezeket a koncertjeinket, és demót kért. Elküldtem és még aznap visszaírt, hogy szívesen kiadná. Ott hirtelen felnőtt a produkció.

A névválasztásotok egyszerre hordoz némi városi eleganciát az alliterációval, és egy nagy adag csibészséget. Honnan jött a Belvárosi Betyárok név ötlete, és szerintetek mitől lesz egy mai gyerekből igazi, modern értelemben vett betyár?

Belvárosi gyerek vagyok, ott nőttem fel, az én gyerekkori csibészségeim, ami a legtöbb dal alapja, mind ott történt. A betyárlét és a betyárvilág sosem volt városi jelenség, tetszett az ötlet, hogy ez a két ellentmondásban létező univerzum itt minden szabályt megszegve összeér.

Tabuk nélkül a legkisebbek nyelvén Belvárosi Betyárok módra

Gyakran emlegetik a zenekart úgy, mint akik bátran nyúltok nehéz témákhoz. Mennyire volt nehéz meghozni azt a döntést, hogy a látássérültekről, vagy például a Mamában az elmúlásról énekeljetek? Hogyan lehet úgy adagolni ezt, hogy a gyerekeknek megnyugvást adjon a dalt, mégis őszintén beszéljen egy nehéz témáról? És mit szólnak ezekhez a témákhoz a felnőttek?

Minden dalunk története valóságos, a főhősei létező emberek, így ezeknek a daloknak sem a megírása a döntés. Kialakítottam azt a látásmódot magamban, hogy az unokaöcsémék, unokahúgom perspektívájából is szemléljem a világot. Így amikor édesanyám meghalt, a szólóműsoromba írt dal mellé megszületett az is, amiben gondolatban lefordítottam nekik azt, ami történt.

A fontos döntés az volt, hogy felkerüljön-e a lemezre, vagy sem. Mert eddig ilyet “gyerekzenekar” nem csinált soha. De a gyerekek kérdeznek, minden családban és mindenhol vannak nehéz beszélgetések, amik úgy indulnak, hogy hova lett Mama, vagy Papa, azok, akiket szeretünk?

A zenekar körüli kollégák, hangmérnök barátunk és a sajtósunk győzött meg arról, hogy kerüljön fel a lemezre, sőt, az elmúlásról szóló Mama – beszélgetős dal legyen a beharangozója a lemeznek. A reakciók, a sajtókampány közben érkező levelek, beszélgetések, megkeresések egészen hihetetlenek és csodálatosak voltak. Titkokat bíztak ránk barátok, szülők, még sok műsorszerkesztő is.

Tudom, hogy sok családnál lett beszélgetés indító ez a dal, maga a téma, a tabudöntögető ötlet, hogy ezt zenén keresztül a gyerekek nyelvén mondjuk el. És persze messze megerősítettek ebben dr. Kádár Annamária pszichológus szakmai kommentjei is a dalhoz, amit olvasva már éreztem, hogy ez mennyire bátor húzás volt, mert még mindig sok helyen nehezen nyílnak meg – a felnőttek. Ugyanis a dal nem feltétlenül direktben a gyerekeknél indított meg beszélgetést, sokkal inkább a szülőknél.

Az Autitkok című dallal egy nagyon fontos társadalmi ügy mellé álltatok. Hogyan látjátok, a zene képes lebontani azokat a láthatatlan falakat, amik a spektrumzavarral élő gyerekek és a környezetük között magasodnak? Kaptatok már olyan visszajelzést érintett szülőktől, ami könnyeket csalt a szemetekbe?

Az Autitkok című dalnál nagyon hasonló tapasztalataim voltak az interjúk után személyesen és digitálisan is. Ami nagyon fontos, hogy ez a dal is igaziságból született, zenészbarátom, aki édesapaként érintett az autizmussal élők világában, kért fel a dal megírására. Némi gondolkodás után én pedig felkértem őket, hogy “mondják el magukat”.

Ismertem Petyát is, az akkor még gyerek főhőst, de a család részéről adott bizalom, barátság és rengeteg beszélgetés kellett, hogy ez megszülethessen. Szó szerint virágnyelven és szeretettel íródott a dalt, és egyszerre szól azoknak, akik segítik a spektrumzavarral élőket, szól az érintett szülőknek, és nagyon hangsúlyosan szól a külvilágnak. Akkor született az a sor, amit azóta is szívesen emelnek ki a dal felhasználásakor:

 

“Szavak helyett, néha jobb a kép
Inkább igazi legyen minden, és ne szép “ – Autitkok, Belvárosi Betyárok

Amikor a magyar folk-rock az óceánon túl is hódít

Bejártátok a fél világot Kanadától Norvégiáig. Van olyan konkrét élményetek, ahol a zene hidat képzett ott is, ahol a gyerekek esetleg már kevésbé beszélték jól a magyar nyelvet?

A gyerekekkel is megvan ez az élményünk és sokszor csak koncert után derül ki, hogy a vegyes közönségből ki beszéli jól a nyelvet, ki kevésbé és ki az, aki egyáltalán nem. Ezt a visszajelzést, interakciót az elejétől megtapasztaltuk, a szintlépés az volt, amikor angol nyelvterületen is szereztünk rajongókat a nem gyerek közönségből.

2025-ben meghívást kaptunk egy amerikai folkfesztivál szervezőitől, hiszen a zenénk folk, blues, funky, ami a mi saját terepünk, és ami szintén nem szigorúan gyerekzene. Az amerikai közönség csodálatosan nyitott füllel, nyitott lélekkel hallgatott minket, a magyar nyelv egzotikus volt számukra, de műfajban tökéletesen illeszkedtünk a folk-blues fesztiválba. Számomra ez a műfaj egyik csúcsa: amikor itthon is felnőttek, gyerekek nélkül is jönnek el a koncertjeinkre.

A zenekar tagjai több zenei stílusban is otthonosan mozognak. Mennyire tudatos nálatok az a törekvés, hogy a gyerekeket zenei ínyencekké neveljétek, és ne csak az egyszerűbb, megszokott sémákat kapják?

Egyértelmű küldetéstudatunk van a zenei terelgetéssel! Az említett műfajokban alkotunk, muzsikálunk, ebben mozgunk otthonosan és tudjuk hitelesen prezentálni. A küldetéstudat pedig abból fakad, hogy sok szülőnek nincs igénye minőségbeli különbséget tenni előadó és előadó, üzenet és üzenet között. Szeretnénk a zenén keresztül erősíteni a gyerekek intellektuális és zenei immunrendszerét.

Egy fapipa, ami megakasztotta a rendszert

Hogyan éltétek meg azt a pillanatot, amikor a Facebook algoritmusa dohányreklámnak nézte a Fapipa című, népi motívumokra épülő klipeteket? Mit gondoltok, ez a digitális szigor mennyire nehezíti meg ma a valódi értékek közvetítését?

Felröhögtem, ez volt az első reakció. Aztán bosszankodtam, mert elestünk a szokásos Facebook klip lejátszások hirdetésétől is. Viszont akkora hírverés – Teles, Index, HVG, M1 Híradó, rádiók, tévék -. kerekedett abból, hogy ezt épp a Facebookon posztoltam, ami végül a lemez beharangozójává vált.

Ugyan az eredeti koncepció ugrott, de ez meg sokkal nagyobbra nőtte magát és igazából egy vicc az egész. Túlérzékenyített szűrők, megoldást nem kínáló digitális rendreutasítás – ez a jelenség rengeteg helyen része az életünknek, ami egyenesen terel minket egy természetellenes póz és az öncenzúra felé. És nemcsak egy esetleges gyerekdal klipjének megítélésében.

Sokszor nevezik a zenekart apuka-bandának is a stílusotok miatt. Mennyire változott meg a saját szülői attitűdötök azóta, amióta napi szinten látjátok több ezer idegen gyermek reakcióit a színpadról?

Oda-visszaható jóság ez és bár egyértelműen kétirányú a dolog, mégiscsak onnan indultunk el, hogy a gyerekeknek szeretném a valóságot lefordítani. Ha mégis le kellene vonni valami tanulságot, hát ez: a zenekarral olyanok vagyunk, mint a Szörny Rt tudósai, akik rájöttek, hogy a vidámságban és a nevetésben van a legtöbb jóság és hasznos energia. Szóval erre törekszünk mindenhol.

Sokan úgy gondolják, hogy gyerekeknek zenélni könnyebb, mint a felnőtt közönségnek, pedig a kicsik a legőszintébb kritikusok. Volt már olyan dalötletetek, amit egy gyerek vétózott meg egy koncerten vagy egy próbán azzal, hogy egyszerűen továbbállt? Hogyan építettétek be ezt a tapasztalatot a későbbi alkotásba?

Mindkét kérdésre a válasz: ilyen tapasztalatunk nincs, csak az ellenkezője. Ha jól szólsz a gyerekekhez, beszélsz a nyelvükön, akkor számíthatsz rájuk és a szülőkre is. Vétó helyett pedig dalötletek garmadáját kaptuk otthonról és a közönségtől is.

A dalaitokban gyakran tűnnek fel neves vendégművészek, mint Gryllus Dániel vagy Ferenczi György. Milyen érzés azokkal az ikonokkal együtt alkotni, akiknek a zenéjén ti is felnőttetek? Mi az a legfontosabb szakmai titok, amit tőlük lestetek el?

A szakmai átörökítések és tanulások nem a gyerekműsorral kapcsolatban történnek, hanem magával a muzsikálással, a zenész létezéssel. Öröm és megtisztelő ebben a kultúrkiadóban lenni és ebben a szakmai istállóban.

Csalás és öncenzúra nélkül a Belvárosi Betyárok próbatermében

Hogyan találod meg az egyensúlyt a tanító szövegek és az önfeledt szórakoztatás között? Létezik egy belső iránytű, ami megsúgja, mikor válik egy szöveg túl komollyá, és mikor kell beleírni egy vicces fordulatot, hogy a figyelem ne lankadjon?

Okos humorral próbálom megírni a szövegeket, azzal súlyosbítva, hogy a felnőtteknek is írom a dalokat. Csak olyan sorok és szövegek születnek, ami minket is nagyon szórakoztat. Ha valami csalás, nem igazi történet vagy üzenet próbálná megírni magát, már a próbateremben lebuknánk magunk előtt, de ilyen sose volt. Már az alkotói folyamat is tiszta sztori.

Tehát tudatos törekvés nálatok, hogy a dalokat több rétegben építsétek fel.

Ez egyértelmű és hangosan kimondott törekvésünk és ugyanaz a helyzet, mint a dalok zenei részével. Azért mert elsősorban kisebbeknek alkotunk és muzsikálunk, nem lehajolunk hozzájuk az “ő szintjükre”, hogy egy biztonságos, kedves és bárgyú közegben cirkulálva megússzuk a koncerteket és a dalírást. Blues, folk, rockandroll zenészek vagyunk, frissen van tartva a színpad improvizatív szólókkal, új dumákkal és zeneileg is komolyan vett koncepciókkal.

A dalszövegeitekben fontos a nyelvi leleményesség és a humor. Előfordul olyan a próbák során, hogy egy poén annyira betyárosra sikerül, hogy végül finomítani kell rajta a kicsik kedvéért?

Persze, például a nevünket is finomítani kellett. Eredetileg sokkal profánabb és csibészebb volt, de azokat a plakátokat szerencsére már elfújta a szél…

Mit üzentek azoknak, akik már lelkesen készülnek a Generali Gyerek Szigetes koncertetekre?

Azt, hogy nagy kaland lesz a koncertünk! Rengeteg helyre visszük magunkkal a közönséget és a készülő új lemezről is sok újdonsággal készülünk!

Miről szól a cikk?

• A kezdetek és a név eredete: Váray László feltárja a Belvárosi Betyárok indulásának privát kulisszatitkait, az unokaöccsének írt első családi dal történetét és a névadás mögött rejlő belvárosi, csibészes vagányságot.
• Bátorság és tabudöntögetés: Hogyan vált a zenekar úttörővé a hazai gyerekzenei színtéren az olyan nehéz témák felvállalásával, mint az elmúlás feldolgozása a Mama című dalban, vagy az autizmus világa az Autitkok című szerzeményben?
• Zenei igényesség és küldetéstudat: A frontember mesél a formáció folk, blues és funky gyökereiről, és arról a határozott célról, hogy a kicsikből zenei ínyenceket neveljenek, erősítsék az intellektuális immunrendszerüket ahelyett, hogy bárgyú sémákkal traktálnák őket.
• Határokon átívelő sikerek: Betekintést kapunk a zenekar nemzetközi turnéiba Kanadától Norvégiáig, és abba, hogyan hódította meg a formáció a felnőtt közönséget egy tengerentúli amerikai folkfesztiválon.
• Digitális abszurditás és fesztiválhangulat: Szó esik a Fapipa című klip hírhedt, dohányreklámnak minősített letiltásáról, a Szörny Rt. ihlette vidám energiákról, valamint a közelgő Generali Gyerek Sziget koncertre való izgalmas készülődésről.