2023. JÚNIUS 16-18. HAJÓGYÁRI-SZIGET

Szombat: Áció, káció, Gyerek Sziget

2023.06.15

2 perc

Már a sulitáskák is bekerültek a sarokba, teljes erőből indulhat a nyár. Az első „iskolamentes” hétvégén kihagyhatatlan pont lesz a Hajógyári -sziget, ahol a Generali Gyerek Sziget kínálja változatos programjait kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. Nézzük, mi vár ránk a szombati fesztiválnapon!

Ünnepeljük együtt a Dunát! – hívja a gyerkőcöket a Gyerek Sziget szombaton. Ezen a napon kicsik és nagyok kicsit másképpen fedezhetik fel a csodálatos folyót és élővilágát, miközben pecséteket gyűjthetnek a „Duna útlevélbe”. Lesz majd – többek között – játék a Duna mesélő kártyákkal, találkozás élőben a vízi élővilág képviselőivel, árvízvédelmi bemutató, „Mint hal a vízben” játék és még haltelepítés is. Péntekről indulva, szombaton is folytatódik a Természet Kihívás, melynek keretében megtapasztalhatják a résztvevők, milyen szuper érzés kapni a természettől és megőrizni annak minden szépségét, jóságát. Szintén a Gyerek Paradicsomban várja a közönségét a Kézműves Palota, gépszobor műhellyel, színes farepcsikkel és megannyi izgalommal. A Karamella Cirkuszvilág „interaktív” cirkuszi produkciókkal csalogat és megismerhetjük a bohócok rezidenciáját is. A Kerek Perec Gasztronómiai játszótéren pedig kötelező lesz majd játszani az étellel. És vár Kukutyin, a kicsiny falucska, melynek közepén, a Mester Téren a régi már-már elfelejtett mesterségek cégtáblái és a mesterségek cégérei folyton összekeverednek…

 

A Generali Nagyszínpadon pedig Gryllus Vilmos koncertjén énekelhetjük az ismert dalokat, de ugyanitt – szombaton – szintén fellép Kovácsovics Fruzsi, az első Csillag születik című műsor döntőse, valamint együtt hallgathatjuk Mihályi Réka Masni és Pocó koncertjét.

 

Aki egyszerűen csak mozogni akar, azt a Sport- és Kalandparkban vagy az Óriás Ugrálóvárban várják, vagy akár számháborúzhat a cserkészekkel, esetleg a Kaboló tanítványok segítségével ismerkedhet a légtornászélet kihívásaival vagy a Generali Akadálypályán ifjú Ninjaként próbálhatja ki magát a 15 elemes pályán. A zenélni vágyók a Hangolóra helyszínen számos hangszert kipróbálhatnak, de a Szigeten lehet majd barkácsolni, növényt ültetni, tereplépkedni, társasozni, gyurmázni, kutyás programokon részt venni, zsonglőrködni,

Részletes programért irány a weboldal: www.gyereksziget.hu